Hajnalhasadás kritika

A hatalmas sikerű Alkonyat-sorozat várva várt folytatásában Bella Swan (Kristen Stewart) és a vámpír Edward Cullen (Robert Pattinson) végre az ifjú házasok boldog életét élhetnék, ám árulások és tragédiák sorozata egész világukat romba döntheti. Az esküvő után Bella és Edward nászútra Rio de Janeiróba utaznak, ahol végre átadhatják magukat szenvedélyeiknek. Bella hamarosan észreveszi, hogy várandós, és a kis híján végzetes szülés során Edward teljesíti a lány régi kívánságát: halhatatlanná teszi. Lányuk, a különleges Renesmee érkezése azonban veszélyes események lavináját indítja el. A Cullenek és szövetségeseik szembekerülnek a vámpírvezetők, a Volturik félelmetes tanácsával, és úgy tűnik, elkerülhetetlen sorsdöntő összecsapásuk. Az izgalmakban bővelkedő, romantikus Hajnalhasadás folytatja a nagyszabású természetfeletti mesét a szerelemről, amellyel az Alkonyat-sorozat az egész világot meghódította.

2011. november 18-án jelent meg a nagyszerű sikersorozat, de én csak itthon láttam mozis verzióban. Az eddigi részekhez képest teljesen más volt. Véleményem szerint nagyon érzelmes és akciómentes volt ez a rész. Az esküvői jelenet az, ami nagyon tetszett, de lehetett volna még színesíteni vagy fokozni, de akkor lehet nem lett volna ennyire ütős. Hiszen a vámpírok nem a színes díszekről híresek, illetve a csillogó csecsebecsékről. Az is nagyon zavart, hogy Bella nem örült az esküvőnek, vagyis úgy érezte mintha ezáltal meghalna és egy fajta temetői hangulatot lehet látni és érezni. Igaz, hogy ha valaki férjhez megy egyben véget ér az eddigi élete és egy új élet kezdődik. De akkor sem kellett volna így viselkednie Bellának. Tény és való, hogy elég hosszasan elnyújtották a filmet, vagyis nem sok minden történt a film alatt. Sok cselekmény és jelenet volt benne, ennek ellenére az egész történet lassan zajlott, semmi érdemleges nem történt. Megjelent benne minden az élettől a halálig. Először az esküvő, ami egy új életet és egyfajta újjászületést jelentett, ezt követte a nászút, Bella szüzességének elvesztése, majd a gyermek megszületése és Bella halála és egyben vámpírrá válása. Bella mindent megtett a gyermeke életéért, amit a többiek,, dolognak” hívtak. Nem sok akció van ebben a részben, tulajdonképpen a végén van (a film utolsó negyedében), amit elég rövidre vágtak. Mindenki azt akarta, hogy ne tartsa meg a babát, mert belülről megemészti és a szülés után meghal, de Bella megtartotta és életét áldozta volna a kicsiért. De ez a baba annyira gyorsan fejlődött és olyan erős volt, hogy vérre volt szüksége. Ezért vért ivott Bella, hogy ne szenvedjen egyikük sem. Végül Edward minden egyest testrészén megharapta és az ő vérét injekciózta Bellába és a kicsi megszületése utána felébredt, de már vámpírként és így fejeződött be a film. Nekem kicsit unalmas volt a film, a megszokottakhoz képest. Hiszen eddig minden jelenetben volt akció. Általában a vámpírok- a vámpírokkal, vagy vérfarkasok a vámpírokkal küzdöttek meg és így kevesebb volt az ironikus jelenet. Ebben a részben először is az érzelmekre összpontosítottak és arra, hogy megmentsék Bella életét, mint minden egyes részben. Nekem mindegyik rész nagyon tetszett, de ez fogott meg a legjobban. Hiszen a 18 éves lányból kész nőtt lett, mint ahogy a mondás is tartja: ,, A rút kiskacsából gyönyörű hattyú lett”. Hiszen odaadta magát szerelmének testestül - lelkestül és egy igaz és egyben örök szerelem kezdődött, ami még a halálnál is erősebb. Felnőtté vált és új életet kezdett, véget ért a fiatal kora, már nem az apjával él, hanem külön életet.  Első 3 részben voltak szép dolgok, de zömében rosszak történtek és kevesebb volt az érzelem. Mindenki esküvőről és gyerekről álmodik, de ebben a filmben áldozatokkal járt és megmutatja az írónő és a rendező, hogy az anyának fontos a gyermeke, ami sajnos a mai társadalomra nem ez jellemző, sőt elhagyják gyermekeiket. Nagyon jól összefoglalta a lényeget és előtérbe helyezte a rendező a szülési nehézségeket. Magával ragadja a nézőt, hiszen annyira beleélhetik magukat a szerelmesek szerepébe, mint ha ez velük történt volna meg.

Tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem szeretik az ilyenfajta történeteket, de nekem valamiért még is megtetszett.  Sokan azt mondják, hogy nem tanító jellegű, de ha átlátják a lényeget megértik, hogy igen is lehet belőle tanulni. Először én is óckottam tőle, de szerencsére kellemesen csalódtam és alig várom a következő részt, amit november 16-án láthatunk. 

The End

Ahogy a végéhez közeledünk, egyre jobban érzem, hogy mennyire fontos nekem a Tanítóképző Főiskola. Hiszen rengeteg barátom lett és az államvizsgához közeledve érzem: Nem akarom, hogy vége legyen! Az első év nagyon nehéz volt, hiszen senkit sem ismertem, minden új volt és ismeretlen. Aztán teltek a hónapok és megismertem két barátnőt, akikkel szoros barátságot kötöttem. Az egész 3 évet együtt vészeltük át. Segítettük egymást, jóban- rosszban együtt voltunk. Az évek során rengeteget tanultam, sok tapasztalatot szereztem, kedves és segítőkész tanárokat ismertem meg. Ez az iskola volt a 2. otthonom.

Mindig is boldogan léptem be az iskola kapuján. Számomra az utolsó év volt a legjobb, hiszen csakis a gyakorlatról szólt. Mindenki nagyon rendes és jó fej volt. Nagyon megszerettem az itt tanulókat, illetve dolgozókat, hiszen ők tanítottak meg arra, hogy igenis harcolni kell, ha el akarunk érni valamit. Nem a semmiért kapunk jó jegyet és elismerést. Örülök, hogy részese lehettem ennek a világnak és csodálatos embereket ismertem meg. Rengeteg sok jó emlékkel távozom és büszke vagyok arra, hogy ide járhattam.  

Mi nők...                                

                                  

Mi nők képesek vagyunk órák hosszat azon gondolkodni hogy ,,miért történt ez velünk” és addig nem nyugszunk míg nem tudjuk meg a választ. A férfiakkal ellentétben mi szeretjük kibeszélni a dolgokat akár egy kávé mellett egy barátnő társaságában. Míg a férfiak nem kombinálnak és nem sokat beszélnek, inkább a maguk csendességében hagyják, hogy a dolgok maguktól alakuljanak. Mi nagyon akaratosak és hisztisek vagyunk, ami egy idő után idegesítővé válik a férfiak számára és szakítás lesz a vége. Nincsen semmiféle indok és akkor pánikba esünk, hogy vajon miért, mit csináltam, hogy ez történt. Mondják, hogy a nők teljesen logikátlanul gondolkodnak, pedig nagyon is logikusan látják a dolgokat csak a férfiak ezt nem veszik észre vagy nem akarják mert az levenne a büszkeségükből. Ez a két nem annyira ellentétes, de egymás nélkül még sem tudnánk létezni. A nők nagyon lassan, de céltudatosan gondolkodnak, míg a férfiak bele a közepébe majd lesz ami lesz. Általában a két szék közül a földre esnek emiatt a hiba miatt, de idővel megtanulják megbecsülni azt az egyet, akit egész életükben kerestek. A nők többsége nagyon féltékeny, ami természetesen a férfiakra is igaz, emiatt sok veszekedés előfordulhat. Persze egészséges veszekedés kell, hogy legyen de egyesek túlzásba viszik, ami a kapcsolat végét is jelentheti. Nagyon sok mindenre oda kell figyelni egy kapcsolatban. Sok dologra utólag jövünk rá-hogy ,,mit rontottam el, mit kellett volna másképp csinálnom” és még sorolhatnám. A mai világba nagyon fontos megválogatni kik a barátaink és kivel kezdünk bele egy komoly kapcsolatba. Lassan ma már az anyagi gondok is akadályozzák egy-egy kapcsolat kialakulását. Rengeteg olyan esetet hallottam vagy láttam, hogy valakinek messze lakik a barátja, nincs munkája vagy éppen a szülei tartják el és ezért nem tudnak találkozni, vagy csak ritkán és egy idő után ezt a párok megelégelik és véget ér a kapcsolat. Nagyon oda kell figyelni és megválogatni, hogy kivel kezdjünk egyáltalán kapcsolatot, mert sok esetben ki is használhatják az embert. Nem sorolva a megcsalásokról, a hazugságokról és pár esetben a bántalmazásról. Vigyázzunk arra, hogy kit választunk!!!

Álom vagy valóság?

Esténként a kis falumra békesség, nyugalom száll. A házakban kialszanak a fények, mindenki álomra hajtja fejét.

 

A fák susogását és a falióra kattogását hallgatva arra gondolok: vajon mit álmodnak? Honnan tudjuk, hogy a valóság nem álom? Amikor álmodunk, akkor érezzük legjobban a magányt. Legtöbbször rosszat álmodunk, épp ekkor vagyunk a legveszélyesebbek. Álmunkban nincs idő, nincs tér, nincsen semmiféle kézzelfogható, csak az elképzelt valóság. Amikor felébredünk, csak foszlányokban emlékezünk, és azt hisszük, teljesül az álom. Vagy éppen azt akarjuk: ne valósuljon meg. Sokszor arról álmodunk, amit szeretnénk vagy éppen arról, amitől a legjobban félünk. Sokféleképp álmodunk - de nem tudhatjuk, mi az igazi valóság. De mi is az az álom? Egyfajta képzelgés, kitaláció vagy egy szűnni nem akaró fájdalom. Az álom szebb, mint a valóság - de meddig tart, és mitől álom egy álom? Egy biztos: amikor álmodunk, akkor vagyunk a legboldogabbak, akkor e világ csakis a miénk.

Újévi képzelgés

Mit is jelenthet számunkra az új év?  
Egy jobb életet, egy reményt, amely megváltoztathatja az egész életünket?

                                  

Az újév nem azt jelenti, hogy elfelejtjük az elmúlt éveket, hanem azt, hogy próbálunk változtatni rajta, küzdünk a céljaink eléréséért és a boldogságért – hiszen ezért harcolunk nap, mint nap. Évről évre egyre nehezebb megküzdeni a gondtalan életért, hiszen rengeteg megélhetési és erkölcsi problémába ütközünk. 

Egyre kevesebb embertől halljuk azt, hogy boldog. Azt mondják, a felhőtlen élethez nem pénz kell, de sajnos mégis úgy tűnik, ez a lett a legfontosabb, ez lett az, amely nélkül sajnos nem tudunk élni.  Minden áldott nap tengődünk ebben a rohanó világban a pénzt hajszolva és nem figyelünk az apróságokra. Nem figyelünk a rövid ideig tartó meghitt pillanatokra és azokra a percekre, amikor boldogok voltunk. Ha azokra a csodákra gondolunk, amelyekben reménykedtünk, vagy amiről álmodtunk, akkor – ha egy kis időre is – de el tudjuk felejteni a bánatot, a szomorúságot és a csalódottságot. 

Ezért jó néha elvonulni a világ elől és egy olyan világról álmodni, ami csakis rólunk szól, és azokkal vagyunk, akiket szeretünk. Ott nincs hazugság, átverés, bosszú – csakis az önzetlen, őszinte és tiszta szeretet. De sajnos ez az álom hamar véget érhet és el kell viselnünk az élet fájdalmait. Rá kell jönnünk arra: ez egy olyan képzelgés, ami sohasem fog teljesülni…

Ketyeg az óra

Ebben a rohanó világban mindenki csak magával foglalkozik. Ideig-óráig el lehet viselni, de egy idő után ezt az ember nem tudja megemészteni és sajnos nem marad más, csak a magány.

Mióta pénzről szól az élet és persze a közösségi oldalakról: nincsen olyan hogy magánélet, nincs olyan dolog, ami ne kerülne a nyilvánosság elé. Ezt érzem sajnos egyre jobban, főleg a karácsony közeledtével. Nem figyelünk a másikra, állandóan a saját dolgunkkal vagyunk elfoglalva és csak ,,fújjuk a magunkét”, közben pedig nem hallgatunk meg másokat és nem foglalkozunk azzal, hogy közben megbántjuk, azt, akit szeretünk. Túl rövid az élet, de mi még sem teszünk ez ellen semmit. Nem keressük a másik társaságát, megvárjuk, míg ránk találnak. De ez nem ilyen egyszerű. Nekünk is kell nyitnunk, másképp ez nem működik. Egyre jobban azt látom az emberekben, hogy meg sem hallgatják mit akartunk mondani egyből azt vágják rá: sietnem kell. Ilyen egyszerű lenne az egész ? Meg sem próbáljuk megérteni vagy segíteni a másikat? Ennyire önzőek vagyunk mi emberek? Sajnos ez így van és egyre rosszabb lesz. Karácsony előtt már 1 hónappal készülődnek az ünnepre, vásárlók tömege lepi el az üzleteket, mindenhol karácsonyi dalok szólnak, és különböző karácsonyi díszek díszítik a várost, illetve a boltokat. De mi értelme van az egész felhajtásnak, ha nincsen bennünk már semmi emberi érzés? Nem érdekel minket mások fájdalma? Ha történik valamilyen baj embertársunkkal már lassan az sem érdekel, meghallgatjuk, elfelejtjük, s nem gondolunk bele mit lett volna, ha ,,velem történik.” Az élet már egyáltalán nem az összefogásról és a szeretetről szól. Mindenki jobbat akar és többet, nem érdekel minket hány emberen gázolunk át a céljaink elérésért. Kérdés az, hogy megéri? Mondják azt, hogy a pénz nem boldogít, akkor még is mi? Ha mindenki csak ezt hajszolja. Lassan már elfelejtjük azt, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk. Csak meg kell próbálni segíteni és meghallgatni a másikat nem pedig hátat fordítani és tovább lépni…

Karácsonyi ünnep

Mint, mindenkinek nekem is fontos a karácsony. Ilyenkor a család együtt ünnepel, és a szeretteivel tölti ezt a csodás napot.

Karácsonykor Jézus születését ünneplik világszerte, hiszen a karácsony egy keresztény ünnep. Minden évben ünneplik, hiszen úgy tartják, hogy ez a nap Jézus Krisztus születésének emléknapja. A szeretet, az öröm, a család, az összetartás ünnepe. A karácsony egy keresztény ünnep, de még is hagyománnyá vált, hogy sok nem keresztény ünnepli a szeretet ünnepeként. Ezzel az ünneppel együtt jár az ajándékozás, a templomba járás, karácsonyfa díszítés, karácsonyi zene és különböző karácsonyi díszek. Rengetegen küldenek egymásnak karácsonyi üdvözlőlapot. Sok helyen még szokás december első vasárnapján (ami egyben az egyházi év kezdete) adventi gyertyát gyújtani, hiszen ezzel fejezik ki, hogy mennyire várják a karácsonyt. Sajnos már egyre jobban elveszett a karácsony varázsa. Sokkal fontosabb lett, hogy milyen ajándékot vegyünk szeretteinknek. Régebben nem az volt a fontos, hogy milyen értékű ajándékokat vegyünk, hanem az, hogy együtt legyen a család békességben és szeretetben. A legszebb dolog az, hogy ha saját készítésű ajándékot adunk a másiknak tiszta szívből. Elég egy ölelés vagy egy kedves szó. A legfontosabb az, hogy ki tudjuk fejezni szeretetünket a másik iránt. Nincs is annál szebb, amikor együtt töltjük ezt az ünnepet a szeretteinkkel. Nem szabad figyelmen kívül hagyni és megfeledkezni arról, hogy nem az számít mit adunk, hanem hogy teljes szívvel és őszintén adjuk. Szeressük egymást, hiszen erről szól az ünnep.