Ahogy a végéhez közeledünk, egyre jobban érzem, hogy mennyire fontos nekem a Tanítóképző Főiskola. Hiszen rengeteg barátom lett és az államvizsgához közeledve érzem: Nem akarom, hogy vége legyen! Az első év nagyon nehéz volt, hiszen senkit sem ismertem, minden új volt és ismeretlen. Aztán teltek a hónapok és megismertem két barátnőt, akikkel szoros barátságot kötöttem. Az egész 3 évet együtt vészeltük át. Segítettük egymást, jóban- rosszban együtt voltunk. Az évek során rengeteget tanultam, sok tapasztalatot szereztem, kedves és segítőkész tanárokat ismertem meg. Ez az iskola volt a 2. otthonom.
Mindig is boldogan léptem be az iskola kapuján. Számomra az utolsó év volt a legjobb, hiszen csakis a gyakorlatról szólt. Mindenki nagyon rendes és jó fej volt. Nagyon megszerettem az itt tanulókat, illetve dolgozókat, hiszen ők tanítottak meg arra, hogy igenis harcolni kell, ha el akarunk érni valamit. Nem a semmiért kapunk jó jegyet és elismerést. Örülök, hogy részese lehettem ennek a világnak és csodálatos embereket ismertem meg. Rengeteg sok jó emlékkel távozom és büszke vagyok arra, hogy ide járhattam.
Jaj már :$
VálaszTörlés