2013. április 25., csütörtök

Májusfák ideje


A májusfaállítás manapság is elterjedt népi szokásnak számít

Európa-szerte ismert népszokás a májusfaállítás, ami az újjászületés szimbólumát jelenti mind a mai napig. Május elsején azok a lányok kapnak fát, akiknek már van udvarlójuk. A májusfaállítás úgy zajlott, hogy az udvarló fiúk magas fákat rögzítettek a kerítésekhez, amiket fel is díszítettek. Az udvarlók éjjel vagy kora hajnalban helyezték el a fát, ami leginkább nyárfa volt vagy esetleg orgona. A fákra különböző színű papírszalagokat, mindenféle ételt, italt helyeztek el. Ezután pedig a szerenád következett: ami úgy történt, hogy a lányoknak fogadniuk kellett a legényeket majd borral kínálták őket. Általában minden kis faluban volt májusfa, ami a közösség fája volt. Ezután következett egy úgynevezett „kidöntési” ünnepség, amelyet táncmulatság kísért. Napjainkban is szokás még a májusfaállítás, de egyre többen inkább májuskosarat készíttetnek a kiszemelt lánynak. A kosarak tele vannak édességekkel és virágokkal, amiket színes szalagokkal kötnek át.
Összegezve: Nem számít, hogy májusfát vagy májuskosarat viszünk a szívünk választottjának. A lényeg, hogy tegyük bele szívünket - lelkünket és akkor biztosan elnyerjük a kiválasztott lány szívét.

Tehát harcra fel ifjú legények! Ne feledjétek, mindjárt itt a várva várt nap!

2013. április 24., szerda

Tavaszi megújulás



Végre eljött a várva várt jó idő a hosszú hideg napok után...  
Imádom, amikor süt a nap és csiripelnek a madarak. Ilyenkor mindenki jó kedvre derül. Előkerülnek a világos „ruhácskák”és mindent olyan szépnek lát az ember. Nem kell már bent lenni, egyre jobban vágyik ki az ember és a napok is hosszabbodnak. Tavasszal mindenki „kinyílik”, mint a virágok. A beszélgetések is hosszabb éjszakába nyúlnak. De akár télről, akár tavaszról van szó minden évszak más és mindig másmilyen a hangulatunk. Le kell zárni egy évszakot és rendet rakni a lelkünkben és persze az otthonunkban. 

Tavasz közeledtével azt érezzük fáradtak, álmosak vagyunk, de ez nem betegség, hanem egyfajta változáson megy át az ember. A szervezet így reagál, ami azt jelenti, hogy a szervezet téli üzemmódból tavaszra kapcsol. Télen több alvásra van szükségünk, hiszen rövidebbek a napok és ezért tavasszal felborul a hormonháztartásunk. Több napfény éri szervezetünket és megnő az alvászavar veszélye. Az étkezés is felborul, hiszen télen sok zsíros és kalóriás ételeket fogyasztunk. Ezzel ellentétben tavasszal rengeteg gyümölcsre és folyadékra van szükségünk. A mozgáskedvünk is jobb lesz. Érdemes ilyenkor sétálni, futni, biciklizni vagy kirándulni. Hiszen a mozgás sose árt: erősíti keringésünket, csontjainkat, izmainkat. Jó hatással van a szervezetünkre és jobb kedvre derít. Télen rengeteg salakanyag került be a szervezetünkbe, ezért tavasszal takarítást kell végeznünk és sok folyadékot inni, hogy kitisztuljon a szervezetünk. Célszerű a fürdés helyet gyors zuhanyt venni akár napi kétszer is, hiszen ezáltal frissebbek és fittebbek leszünk.

Töltődjünk fel, újuljunk meg testileg-lelkileg és ne feledjük, az emberi kapcsolatokat ugyanúgy ápoljuk, mint eddig!